Khloé magazin · Hajritkulás

Egyre vékonyabb a copfod? Ismerd meg a hormont, amely csendben zsugorítja a hajhagymákat.

Ha már próbáltál hajvitamint, biotint vagy kollagént, és a hajad mégis hullik, nem veled van a baj. Lehet, hogy egyszerűen nem a valódi okot célozták. Elmagyarázzuk, mi az a DHT, mit csinál a hajhagymákkal – és mit tehetsz belülről.

Középkorú nő a fürdőszobában a hajkeféjében maradt hajszálakat nézi

Reggel néhány szál a párnán. Hajmosás után egy kis csomó a lefolyóban. Fésülködés után a kefében. Eleinte nem tulajdonítasz neki jelentőséget – mindenkinek hullik a haja, nem?

Aztán egy nap a tükörben észreveszed, hogy szélesebb lett a választékod. Hogy erős fényben átlátszik a fejbőröd a fejtetőn. Hogy a copfod, amit régen alig fogott át a hajgumi, ma már háromszor is körbetekered.

Vékony, ritkuló copf hátulról, a választéknál átlátszik a fejbőr
A ritkulás lassú és alattomos: először csak a választék szélesedik, és a copf lesz egyre vékonyabb.

A legtöbben ilyenkor ugyanazt tesszük: veszünk egy hajvitamint. Aztán egy másikat. Biotint, kollagént, multivitamint. Hetekig, hónapokig szedjük – és a hullás marad.

„Mindent kipróbáltam, de semmi sem segített” – ezt a mondatot újra és újra olvashatod a hazai hajhullásos fórumokon. Ha te is leírhattad volna, jogos a kérdés: akkor mi a baj?

Miért nem segít a hajvitamin?

A biotin csak akkor segít a hajnak, ha hiányod van belőle – és ez nagyon ritka. Ha a vérképed rendben van, egy újabb hajvitamin jó eséllyel nem azt a problémát célozza, ami miatt a hajad ritkul.

Mert a lassú, évek óta tartó ritkulás mögött sokszor nem hiány áll, hanem egy hormon.

Ismerd meg a DHT-t – egyszerűen

A DHT (dihidrotesztoszteron) a tesztoszteronból alakul át a szervezetben, egy 5-alfa-reduktáz nevű enzim segítségével. Igen, a női szervezetben is van tesztoszteron és DHT – csak kevesebb, mint a férfiakéban.

A DHT önmagában nem „rossz” hormon. A gond ott kezdődik, ha a hajhagymák érzékenyek rá. Ilyenkor évről évre egy kicsit összébb húzódnak:

Mit csinál a DHT az érzékeny hajhagymával?
Tesztoszteron 5-alfa-reduktáz enzim DHT
  1. Egészséges hajhagyma Vastag, erős szálat nevel.
  2. A DHT hatására zsugorodik A szál vékonyodik, a növekedési szakasz rövidül.
  3. Elvékonyodott hajhagyma Vékony, gyenge szál, ami hamar kihullik.

Ezért nem egyik napról a másikra tűnik el a haj, hanem lassan ritkul – jellemzően a fejtetőn és a választék mentén. És ezért lehet teljesen rendben a laborleleted: sokszor nem a hormon mennyiségével van baj, hanem azzal, hogy a hajhagymák mennyire érzékenyek rá.

Sok nő a 40-es éveiben, a változókor közeledtével veszi észre először, hogy a haja már nem olyan, mint régen.

Először a hullást kell megfogni

Amíg hullik, nem tud sűrűsödni: először a hullást kell megfogni.

Ezért érdemes ott kezdeni, ahol a ritkulás elindul: a hajhagymánál – belülről.

Mit tesz a Hair Restore?

A Khloé Hair Restore nem vitamin, hanem a hormonális okot célozza: szabalpálma és tökmagolaj, napi 1 kapszula.

Két növény, egy cél: a szabalpálma a DHT-képződés enzimét célozza, a hidegen sajtolt tökmagolaj fitoszterolokat ad mellé.

Szabalpálma-bogyók, tökmagolaj, tökmag és Hair Restore kapszulák
Szabalpálma és hidegen sajtolt tökmagolaj – egyetlen kapszulában.
  • 320 mg szabalpálma-kivonat Szuperkritikus CO₂-extrakcióval készült, legalább 85% zsírsavra standardizált kivonat kapszulánként.
  • 280 mg hidegen sajtolt tökmagolaj Fitoszterolokat ad a szabalpálma mellé.
  • 1 kapszula naponta Nem 2-3 óriási softgel, mint a legtöbb importált tökmagolajnál.
Khloé Hair Restore kapszula

Khloé Hair Restore kapszula30 kapszula egy dobozban – napi 1 kapszulával egy hónapra elég.

Mit mutatnak a vizsgálatok?

A Hair Restore-ban lévő szabalpálma-kivonattípussal végzett 6 hónapos vizsgálatban nőtt a hajsűrűség, változókorú nőknél is.

A szabalpálma-vizsgálatokban 3–4 hónap után csökkent a hajhullás, 6 hónap után nőtt a hajsűrűség. Ez tehát nem kéthetes csoda: a haj lassan reagál, és türelem kell hozzá.

  1. 1. hónap

    Elindul a kúra

    Napi 1 kapszula étkezés közben. Látványos változást ilyenkor még ne várj.

  2. 3–4. hónap

    Kevesebb hullás

    A szabalpálma-vizsgálatokban ekkorra csökkent a hajhullás.

  3. 6. hónap

    Sűrűbb haj

    A vizsgálatokban 6 hónap után nőtt a hajsűrűség.

A vizsgálatok a szabalpálma-kivonattal készültek, nem magával a Hair Restore kapszulával. Az eredmények egyénenként eltérhetnek.

3 havi kúra · ajándék dermaroller · ingyenes szállítás · 30 napos pénzvisszafizetési garancia

Megnézem a 3 havi kúrát

Akik már szedik

Néhány vélemény szó szerint, ahogy a vásárlóink a Hair Restore-nál leírták – a csomag megérkezésétől az újrarendelésig:

„Ma kaptam meg nagyon várom a hatást!”

Zsuzsa G.2026. 10. 22.Loox
Ellenőrzött vásárló

„Még nem szedem annyi ideje, hogy látható változás legyen. De bízom benne, hogy lesz.”

Ágnes B.2026. 09. 27.Loox
Ellenőrzött vásárló

„Hasznos termék. Nekem bevált, azért is rendeltem újra. Teljes mértékben elégedett vagyok.”

Jánosné O.2026. 10. 27.Loox

Szó szerint idézett vásárlói értékelések a Loox értékelési rendszeréből; az „Ellenőrzött vásárló” jelölést a Loox adja.

Miért a 3 havi kúrát ajánljuk?

Mert a haj lassan reagál: a szabalpálma-vizsgálatokban is 3–4 hónap kellett, mire csökkent a hullás. Aki egyetlen doboz után ítél, túl korán ítél.

A 3 havi kúrában minden benne van, amire ehhez szükséged lesz:

  • 90 kapszula – napi 1, pont 3 hónapra
  • Ajándék Khloé dermaroller
  • Ingyenes szállítás
  • 30 napos pénzvisszafizetési garancia

A Hair Restore étrend-kiegészítő, nem gyógyszer, és nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot. A cikkben említett vizsgálatok a szabalpálma-kivonattal készültek, nem magával a Hair Restore kapszulával. Tartós vagy hirtelen erős hajhullás esetén fordulj bőrgyógyászhoz.

Ajánlatunk

Kezdd a 3 havi kúrával.

Napi 1 kapszula, pont 3 hónapra – ajándék dermarollerrel, ingyenes szállítással és 30 napos pénzvisszafizetési garanciával.

Válaszd ki a csomagod

Válassz csomagot
  • Biztonságos fizetés
  • Gyors kiszállítás
  • Napi 1 kapszula, étkezés közben
  • Ajándék Khloé dermaroller a 3 és 6 havi csomaghoz
  • Ingyenes szállítás a 3 és 6 havi csomaghoz
30 napos pénzvisszafizetési garancia

Minden csomagra érvényes. A részleteket a Visszaküldés oldalon és az ÁSZF-ben találod.

Hair Restore kapszula – 3 havi csomag

Gyakori kérdések

Mikor számíthatok változásra?

A haj lassan reagál. A szabalpálma-vizsgálatokban 3–4 hónap után csökkent a hajhullás, 6 hónap után nőtt a hajsűrűség – ezért ajánljuk legalább a 3 havi kúrát. Az eredmények egyénenként eltérhetnek.

Hogyan kell szedni?

Napi 1 kapszula, lehetőleg étkezés közben, egy pohár vízzel bevéve. A rendszeres, kúraszerű alkalmazás javasolt a legjobb eredmény érdekében.

Miben más, mint egy hajvitamin?

Nem vitamin, hanem a hormonális okot célozza: szabalpálma és tökmagolaj, napi 1 kapszula. A biotin csak akkor segít a hajnak, ha hiányod van belőle – és ez nagyon ritka.

Mi van egy kapszulában?

320 mg szabalpálma-kivonat és 280 mg hidegen sajtolt tökmagolaj.

Összetevők: Szabalpálma kivonat (szuperkritikus, CO₂-extrakcióval előállított kivonat, minimum 85% zsírsavra standardizálva), tökmagolaj (hidegen sajtolt), zselatin (marha), nedvesítőszer (glicerin), víz, antioxidáns (tokoferolban gazdag kivonat).

Mit kapok a 3 havi csomagban?

3 doboz Hair Restore kapszulát (90 kapszula, napi 1-gyel pont 3 hónapra), ajándékba egy Khloé dermarollert, és a szállítás is ingyenes. Az ajándékot automatikusan a kosaradba tesszük.

Mi a 30 napos garancia?

Minden csomagra 30 napos pénzvisszafizetési garanciát adunk. A részleteket a Visszaküldés oldalon és az ÁSZF-ben találod; kérdés esetén írj nekünk: hello@khloe.hu.

Mikor érkezik meg a rendelésem?

A rendeléseket általában 1–2 munkanapon belül feladjuk, a kézbesítés ezt követően 1–3 munkanap. A 3 és 6 havi csomag szállítása ingyenes.